Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Három-négy év alatt lehet a legfejlettebbek szintjére felzárkóztatni az országban működő járási hivatalokat – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán Győrben az MTI kérdésére.
Nagyon sokszínű most még a járási rendszer az ügyintézés tekintetében is — jegyezte meg, utalva arra, hogy négy hónapja az önkormányzatoktól átvett helyiségekben, eszközökkel működnek, így a feltételek nagyban függnek a korábbi működtetők anyagi lehetőségeitől. Navracsics Tibor hangsúlyozta: az elkövetkező időszak egyik legnagyobb feladata a járási rendszer működési színvonalának, eszközellátottságának egységesebbé tétele; hogy ez mikorra érhet véget, szigorúan csak pénz kérdése, az akarat megvan hozzá, a szándék megvan hozzá, az információk is megvannak hozzá, fogalmazott a miniszter.
A célom nem az, hogy egy átlagot hozzunk létre, hanem az, hogy a legfejlettebbekhez zárkóztassuk fel a többieket — jelentette ki Navracsics. Emlékeztetett arra: az idei esztendő rendkívül fontos a kormányablakok és az okmányirodák fejlesztése szempontjából, mivel az év végéig ezek egységes rendszerré állnak össze, és az ország háromszáz pontján tesznek lehetővé gyorsabb és szélesebb körű ügyintézést.
A miniszterelnök-helyettes szólt arról is, hogy rövidesen a parlament elé kerülhet az anyakönyvi eljárások digitalizálására vonatkozó törvényjavaslat, és elfogadásával a jövő év közepétől tovább egyszerűsödhet az eljárás.